Akárhogy is fáj, most, 2010-ben az én kicsi világomban bizonyos szempontból győzött a rádió.
2010. március 30. 07:17
p
0
0
8
Mentés
„Az MR1 Kossuth Rádió főszerkesztője találta ki, hogy a délutáni műsorsávba fiatal meg fiatalos embereket hív a világhálós médiából, így kerültem én is a Közelről című műsor állandó vendégei közé. Bodoky Tamással, az Index főmunkatársával alkotok párost, keddenként fél négytől hallgathat minket, akinek bejönnek a beszélgetős produkciók. Amikor tavaly novemberben belevágtam, azt gondoltam, hogy ez rövid mulatság lesz, mert hát Kossuth Rádió, ugyebár, mindjárt el is képzeltem, amint az idősebb korosztályból kikerülő hallgatóság értetlenkedve ücsörög a hokedlin, néhány percig hallgatja a »süket dumát«, aztán csalódottan átteker a Bartókra, és messzire elkerüli az egyest délutánonként. Mert ezt a képet hoztam magammal gyermekkoromból.
Na, mondom: kapunk egy-két hónapot, aztán valami átlátszó polkorrekt szöveggel elköszönnek tőlünk, hogy egyébként roppant jók voltunk, csak..., miközben a közönségszolgálat még vagy fél évig küzd a felháborodott levelek megválaszolásával. Csakhogy közben meg az történt: egyre több ismerősöm jelzi, hogy rendszeresen hallgatja a műsort, és még tetszik is neki. (...)
Akárhogy is fáj, most, 2010-ben az én kicsi világomban bizonyos szempontból győzött a rádió. Ám ez egyáltalán nem rossz hír, mert minél színesebb a médiapaletta, a politikusok annál tájékozottabb állampolgárokkal találják magukat szembe.”
A Nyugatra „disszidált” rockzenész azt írja, mivel akkoriban egy szót sem beszélt németül, az első dolga volt, hogy minden szabad percében tanuljon németül.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Eddig őt tartották a demokraták legesélyesebb 2028-as jelöltjének.
p
1
0
5
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 8 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gentry
2010. március 30. 11:22
- Boros-Bochkor katasztrófa. Igénytelen proli humor.
- Mindig meglepdőöm, amikor azt hallom, hogy a Kossuth rádiót hallgatják még az emberek. Én azt sem tudom hol keressem, legutóbb talán 30 éve hallgattam azt az adót a nagyszüleimnél.
Hmm. Azért ha valaki évek óta ír hetente médiával kapcsolatos publikat egy nem jelentéktelen országos hetilapba, arról azt feltételezném, hogy kicsit tájékozottabb a témában.
Szóval Dévényi felfedezte magának a rádiót. Heuréka! Végülis jobb későn, mint soha. :)